A pusztító - Steve Jackson

Jelen ismertetőm témája meg is cáfolja a Varázsló kriptájánál feltett kétségeimet. Igenis tud többet nyújtani egy játékköny és ezt ez a könyv bizonyítja. Talán nem túlzok, amikor azt álltom, ez a legösszetettebb játékkönyv, amivel valaha találkoztam. Nyílt és rejtett utalások, titkos nyelv, rejtett átjárók, és számtalan újítás, amivel a Kaland Játék Kockázat egyik szülőatyja, Steve Jackson örvendeztet meg minket.

A pusztító egyike friss szerzeményeimnek, amivel annak idején a KJK fénykorában nem találkozhatott a magyar olvasótábor. Ahhoz képest, hogy a Puffin Books 1986-ban jelentette meg először, magyar nyelven először a zagor.hu közönsége olvashatta 2009-ben.

Külön szabályrendszer módosítója nincs, az alap rendszert követi, amit a Tűzhegy varázslójqa lefektetett. Ezt azonban egy jóval komplexebb játékélménnyel fejeli meg. Kezdésnek az író majdnem 20 oldalnyi előtörténettel indítja a kalandot. Még csak nem is a karakter előtörténete, hanem a nagy átívelő szál előszava. A hosszú és részletes bevezető alatt elég jó képet kapunk a történet helyszínéül szolgáló Trollfog-hágó térségéről, nevezetességeiről és az azt benépesítő lakóiról.

Már az előtörténetben is feltűnhet, hogy nagy hangsúlyt kapnak a varázslatok, boszorkányok, nekromanták, boszorkánymesterek. Úgy tűnik ez Steve Jackson* specialitása. Most kicsit sajnálom, hogy átugrottam a Trolltooth Titán időrendje szerint korábban játszódó varázslatok köteteket, amiket szintén Steve Jackson jegyez. Zharradan Marr, a könyv főgonosza gyakolratilag Zagor és Balthus gyerekkori kispajtása.**

Trollfog-hágón a nekromanta Zharradan Marr az elfek mágiájának titkára feni a fogát. Ha megszerzi, legyőzhetetlenné válik és elfoglalja egész Allansiát. A könyv egyik különlegessége, hogy ezúttal nem egy hős kalandor, még csak nem is egy gonosztevő kalóz vagy kétes indíttatású tolvaj bőrébe bújhatunk. Ezúttal ténylegesen a másik oldal, a szörnyek világát járhatjuk be. A hősős egyben a címszereplő is. Ő (azaz mi vagyunk) a Pusztító. Az olvasó egy izzig-vérig, pikkelyes bőrű, behemót, harcra éhes fenevad kalandjait követheti. Idővel átveheti az irányítást és a múltja is kiderül.

És itt még nincs vége. Nem gondoltam, hogy játékkönyv, főleg a Kaland Játék Kockázat sorozatból tud még újat mutatni. De A pusztító című kiadásnak igazán újszerű kalandot sikerült tálalnia. A következő meglepetés a szörny belső ösztönös késztetése miatt gyakorlatilag az első mancs- és karompróbálgatásainkat nem teljesen mi irányítjuk. Az író egy kedves kis véletlengenerátorral fogad minket. A megoldás azért is tetszett különösen, mert a Skorpiók mocsarának*** olvasása közben épp ilyen szisztémát találtam ki én is, szemmel láthatóan évekkel a “spanyolviasz” feltalálása után. Nevezetesen, mivel a döntés nem a mi kezünkben van, hanem az ösztöneinkben, ezért kockadobás dönti el, merre induljunk tovább. Ez abban különbözik a hagyományos tedd próbára a szerencsédet, hogy itt nem jó és rossz megoldás közül kell választanunk, csupán továbbhaladási irányok között.

Van még! Amikor azt hinné az ember, hogy végre ő irányít, lecsap a “valóság”. Tetszik ahogy az író kicselezi a játékos emberségét, így mutatva rá hogy ezúttal nem humanitárius döntések dominálnak. Próbálj meg segíteni valakin és ugyanazon kimenetel mellett még veszteségek is érnek. Mintha csak megafonnal ordítana rá a játékosra az alkotót, hogy “Hahó! Szörnyet irányítasz! Próbálj szörnyként gondolkodni!”. De legalábbis érdemes észben tartani, hogy akikkel csak találkozunk, mind egy szörnyet látnak.

És ez még mindig csak a kezdet. Szörnyként nem értjük az emberek nyelvét és a karakter számára idegen nyelv nem ismerete, illetve megtanulása is nagyon el lett találva. Az elsőre értelmetlen krix-krax mögött valójában egy értelmes szisztéma rejlik, ami a játék egy adott pontján derül majd ki. Innentől kezdve mintha csak egy új világ tárulna fel. A szörnyünk többet foghat fel a körülötte zajló eseményekből, új lehetőségek tárulnak fel előtte. Kicsiben de olyan, akárcsak egy tényleges idegen nyelv megtanulása.

Az író tényleg kihozza a maximumot a játékkönyv formátumában rejlő lehetőségekből. Zseniálisan oldotta meg, hogy amíkor az olvasó rájön az NPC-k által elmondott nyelv értelmezésének nyitjára, új lehetőségek nyíljanak meg előtte ugyanabban a szövegben, amit előtte akár már többször is olvashatott.

A fentieket megfejeli még a szerző egy kevéske összeadás-kivonás trükkel. Ha szörnyünk szerez egy adott tárgyat, vagy találkozik valakivel, vagy más esemény történik és a szövegben utalásokat talál rá, akkor hozzáadva vagy kivonva az adott fejezetponthoz rejtett járatokat, alternatív irányokat, mellék eseményeket kapunk, utalásokat találunk a továbbjutáshoz. Zseniális!

Van olyan helyzet, ahol a módosítók nélkül is továbbjuthatunk, de olyan is akad, ahol egy rossz választás akár végtelen ciklusba juttathatja kalandunkat örök bolyongásra ítélve karakterünket. Természetesen itt is les ránk a halál, ha rossz útra tévedünk. Mégis a Halállabirintussal ellentétben, amit sokszor hiányoltam, itt jelen van. Ezek az utalások. Kiemeli a szöveg, hogy az NPC lerakja a zsákját, vajon első adandó alkalommal a zsákot fogod átkutatni vagy a többi random lehetőségből választasz?

Egyszerűen zseniális. Tényleg mindent bevetett az író, hogy különleges játékélményt szerezzen az olvasónak. Rengeteg elejtett információmorzsa szegélyezi utunkat. Nem mintha mindig leesett volna, sokszor csak visszaolvasva vettem észre a jeleket. A hosszú háttértörténet a kaland kezdetén látszólag értelmetlen melléktörténetnek tűnik, de egy idő után minden a helyére kerül. Valójában az ott felszedett tudás segíthet a játék során a döntésekben. Így is akadnak persze halálos választások, de igazán tetszett, hogy mennyire vékony a választóvonal egy-egy útvonal mentén.

Talán mert új volt számomra ez a kaland, vagy az újfajta megközelítés miatt, de Háromszor futottam neki. Először egy végtelen ciklusba sikerült belefutnom. Második nekifutásra szereztem egy tárgyat, amivel sikerült elkerülnöm, de ezúttal rossz irányba fordulhattam le, mert minden út halálba vezetett. Végül, mivel már nagyon kíváncsi voltam a sztorira, egy kis csalással sikerült végigjátszanom. Egyébként olvasóként engem a Shadowrun Átváltozva című regényét juttatta eszembe. Nem értem, miért nem adta ki a Rakéta.annak idején, pedig elég részletesen kidolgozott és igen összetett játékélményt biztosít. Ha az eddigiek nem voltak elég meggyőzők, nem tudom, hogy mondhatnám jobban. Ez a játékkönyv kihagyhatatlan!

*A könyv írója az angol Steve Jackson, a társalapító. Ő az, aki a Varázslatok könyvét írta. Nem téversztendő össze a Skorpiók mocsara szerzőjével, aki az amerikai játékgyártó Steve Jackson.
**Volgera Darkstorm gonosz varázsló három tanonca Balthus Dire az A Káosz fellegvára főgonosza, Zagor az A Tűzhegy varázslója főgonosza és Zharradan Marr az A pusztító főgonosza
***Hasonlóan képzeltem feldobni a Skorpiók mocsara játékrendszerét, ha választhatóvá tették volna az irányjelző gyűrű megszerzését, vagy használatát